Nem szeretem a karácsonyt. A karácsony a családdal az igazi, szeretetben, ünnepelve. Az én családom nem ilyen. Én sütöm a mézeskalácsot 4 kg tésztából, nem elég. Akármennyiből is, nem elég. Gondolnád, hogy nem elég a szeretethez, a család méretéhez? Hogy jusson nekünk, anyu férjének szüleihez, anyu férjének testvéreinek, azok gyerekeinek, a barátom szüleinek (külön-külön) és azok testvéreinek.
És akkor még hol a szeretet. Hol szeretet abban, hogy anyuéktól egyéb apróságok mellett pöttyös bögrét kapok, mert oviban az volt a jelem. Anyu férjének szüleitől csokit kaptam, ami elmegy amellett, hogy tolják a "jaj, de szép kislány lennél, ha lefogynál". Még így is ez volt a legjobb része.
Nagymamám meg...Hát, róla inkább ne is beszéljünk...
Szóval én nem szeretem a karácsonyt. Ez apa miatt alakult ki. Akiről nyilván nem írok rosszat, mert nemrég meghalt. Ennyi.
Vermes Lovagnak meg egy 11 hónapnyi járás (és előtte 2 évnyi barátság) után egy nyelviskola utalványt sikerült karácsonyi ajándékként kitalálnia, amint anyuékkal együtt adtak.
Ha az embernek ilyen barátai és családja van...akkor inkább ellenségektől kapjon ajándékot szeret ünnepén.
(Narytól egyébként pillangós fülbevalót, elemes asztali és akárhovatevős lámpát, könyvjelzőt, meg még sok-sok apróságot kaptam. Pasinak kellett volna születnem és Naryval összejönnöm.)
