Már nyelem az önsajnálat-elleni szirupokat. Kezd elég kilátástalannak tűnni már a helyzet. Ha nem tanulok bűntudatom van, ha tanulok, akkor meg sikítok, hogy már megtelt a fejem és nem fér bele semmi. Megint nem járok sehova. Gubbasztok itthon, és amikor nem tanulok, akkor olvasok. (Igen, elfogyott a Forsyth könyv. Már azóta kettő.:$ meg egy Vámos könyv is meg egy Marquez is...) Nem bírom olvasás nélkül. És majd jól észreveszem magam, mikor vége a vizsgaidőszaknak, hogy "megöregedtem". Nem járok sehova, kiestem a társaság pezsgéséből és ritmusából (mindegy melyik társaság, akármelyik) és nem tudok már önfeledten bulizni. Vagy egész este gardedámkodok, vagy totál szétcsapom magam. Volt már ilyen, csak akkor voltak, akik segítettek kijönni ebből. És már vannak jelek, hogy igen, megint nem tudom azt a ritmust követin, amit a többiek, mert én midnig elkalandozok, hogy mikor vizsgázok, miből, és hogy melyik tanáromnak mi a szadizához való eszköze, amire majd számíthatok. És félek, hogy nem lesz elég időm, pénzem, kitartásom, hogy regenerálódjak, mire jön szeptember. Ha benneragadok ebben a hülye "megöregedett" állapotban sose fogok tudni kijönni belőle.
A buli egyébként olyan lett, amilyennek vártam. És nem azért mert belehisztiztem magam, hogy szar legyen, én tényleg mindent megpróbáltam. De egyszerűen nem tudtam velük szót érteni, a vedelés-szex-hányás témakör valahogy nem az én sajátom. Úgyhogy le is léptem hamar. "Fáradt" voltam. Úgyhogy talán életemben először nem MÁR, hanem MÉG nappali busszal jöttem haza bulizásból...:S
Vermes Lovag tanul, (én is, meg néha csak úgy teszek, mert olvasom, olvasom, de nem fér bele a buksimba már) én meg nem zaklatom. Lassan talán ő is megszabadul a vizsgáitól. Meg én is.
