Most fejeztem be a Terézanyut. Már olvastam, középiskolás koromban, érettségire tanulás helyett. Ez lehet egy ilyen alibi könyv, hogy ne a jegyzetek felett görnyedjek?:) (Forsyth is van. Most megint Ő következik majd. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem bírom ki olvasás nélkül...)

Már gyógyulok. A bukott vizsga története pedig most következik, az előrejelzésnek megfelelőlen.

Előszó
Szóval Hfv tanult. De tényleg sokat, éjt nappallá téve. Az első vizsgán megbukott, jó, nem tragédia. A második vizsga kevesebb, mint 2 hét múlva. (Jó, közte volt egy másik, de arra csak 2 napot pazaroltam.) Úgyhogy azokat a napokat mindmind annak az utálatos valaminek a tanulására szántam, amire én nagyon nem vagyok kitalálva. (Közben volt egy buli, ahova Blackness elcsábított. Akkor már nagyon sok napja nem találkoztunk, hiányoztunk egymásnak, meg közben ő volt egy vagon bulin, míg én ugye vizsgaidőszakban tanultam. Én meg már kezdtem elég erőteljesen az őrültség jeleit mutatni...Mert bent rohadtam a lakásban. Napok teltek el, míg levonszoltam magam egyszer a Duna-partra, másnap elcsábultam a koncertre. Bocs.) Csütörtökön még segített nekem Vermes Lovag (mert ő okos is, nemcsak lovag), Blackness itt aludt (jó, mondjuk tőle kicsit több/másfajta segítséget vártam volna, de mindegy, nem ő a hibás, mellettem állt). Este még SMS ide-oda Vermes Lovaggal, már beígérte a jutalmamat (meglepi, de kitaláltam mi az:), meg megbeszéltük, hogy igen, másnap sokat rá fogunk érni egymásra a vizsgáink közepedte és majd támogatjuk egymást, merthát igen.

AAAAAAA történet:
Reggel Blackness bekísért vizsgázni. Nehéz volt. Nagyon. Nem tudom, hogy utolsó vizsgaidőpontra miért kell a legszivatósabb feladatsort hagyni. Aki ott van valószínűleg egyszer már megbukott, de nem baj, most majd jól megint. És mikor láttam, hogy erre meg arra nem fog időm jutni...Hát már éreztem....És akkor hallottam, hogy omlik bennem a világ. Amit 2 hét alatt sok-sok órányi tanulással téglánként hordtam össze: hogy képes vagyok megcsinálni. Kitették a megoldást. Semmi nem volt ismerős. Beszéltem Vermes Lovaggal telefonon, korábban végzett. Valahogy hallhatta a hangomban, hogy most jobb, ha ő jön, és nem én megyek. Addig egy-egy kósza könnyet elnyeltem, míg Blacknesst meg anyámat is tájékoztattam a várhatóan csúfos eredményről. Vermes Lovag megérkezett. Annyira láttam a szemében...akarna segíteni, csak nem vizsgázhat helyettem. Megnéztük együtt a megoldást, akkor már jobban eszembe jutott, hogy mi az, amit jól csináltam, amire nem jutott időm, és amivel sokat szenvedtem. Reménykedtem, még egy jóindulatú pontozással még meg is lehetne akár. Mindenki mondgatta, hogy HÁTHA. Hát bazmeg, utólag már mi a f*szt reménykedjek? Meg van írva, kész. Már nem tudok bemenni, hogy "Csókolom, ott azt még egy kicsit átjavítanám, ha nem gond, jó? Csak egy kegyelem-kettest, léccimár! Vermes Lovagnak kiadtam az utaítást, hogy egyrészt nem akarom, hogy szóba kerüljön a vizsga (ez azért nem sikerült maradéktalanul), másrészt meg, ha sírnék eszébe ne jusson megölelni, mert akkor majd jól azt hiszem, hogy most akkor már szabad sírni, és akkor egy hétig nem hagyom abba. És az még csak-csak, hogy nekem eszméletlenül ciki lenne, de ő iszonyú kellemetlenül érezné magát. Úgyhogy így elfolydogált a nap, hogy sokat beszélgettünk, néha egy-egy könnycsepp elgurult az elmúlt 2 hét munkájára meg a vizsgára gondolva. Ő még reménykedett, én már nem. Jól tettem. Igazam lett. Jó volt, hogy velem volt. Sokkal árvábbnak éreztem volna magam egy ilyen hatalmas kudarccal, ha ő nincs ott. A tehetetlenségével együtt is. (Neki egyébként sikerült, legalább az ő eredményeinek örülhettem.) Igyekeztem vidám lenni, de azért néha rámtört a "csak kóválygok és nem tudom hova megyek, mit nézek, mi van előttem és kinek megyek neki"-érzés. Aztán oldalra néztem és jött mellettem. És tudtam, hogy biztonság van, még, ha már nincs is talaj a lábam alatt. De van egy sziget, ahova még elléphetek a levegőből, mielőtt lezuhannék. Ő volt Vermes Lovag.

Utóhang:
Találkoztunk Blacknessel, nálunk aludt. Tanulunk tovább, más vizsgákra. Kocka fordul: én segítek neki. Közben pedig bizonygatja, hogy deeee igen, sííííírjam csak ki magam, mert én se lehetek mindig erős. De igen. És azóta sem sírtam. Anyu Blackness füle hallatásra kijelentette, hogy kidobott pénz ez az intézmény, ha nem tudok ebből a tárgyból levizsgázni. (Mikor közöltem, hogy megbuktam, visszaírta SMS-ben, hogy majd legközelebb. Úgy látszik hiába ugattam el neki 157x, hogy ebben a félévben ebből a tárgyból nincs legközelebb. Jó, hogy figyel rám.) Én meg úgy rákérdeztem, hogy az a sok energia, amit belefektettem a tárgyakba, az semmi? Válasz: Hát, nem semmi, az fontos, dehát a pénz...
Vermes Lovag írt SMS-t, hogy nála marad a jutalom-ajándékom. Mondtam tegye el a szülnapomra (cirka 2 hónap), úgysem érdemlem meg. Ő mindenképpen próbálja bizonygatni, hogy de. (Merthogy én mindent megtettem.) Ez kedves tőle, de akkor sem. Megdolgoztam érte, de nem érdemelem meg. Blacknesstől sem fogadtam el a szokásos jutalom-nasinkat, amit mindig együtt eszünk meg. Azt sem érdemlem meg. Most pedig készülök tovább a többi vizsgámra, próbálok úgy tenni, mintha nem történt volna semmi és nem egy láthatatlan tőrrel a mellkasomban mászkálnék vegetálva. Mert mindig tovább kell menni.

A víz alatt vagyok. De ez nem az a csodálatos színes tengeri világ, ahol ezerszínű halacsok meg korallok meg növények úszkálnak körülöttem. Ez egy büdös mocsár. Fogy a levegőm, de ki fogom emelni a fejem a vízből, még mielőtt megfulladnék. Mert így döntöttem. (Bár mostanában az ilyen irányú döntéseim nem nagyon teljesülnek.) Mostmár komolyantényleg.