Azon gondolkozom, hogy megérte-e életem koncertjéről lemondani, hogy együtt bulizzunk egyet.
Egész félévben nem volt olyan alkalom, hogy így együtt mindenki jól érezze magát, elmenjünk bulizni, iszogatni, beszélgetni. De jött ez a meghívás, hogy jöjjünk. Tavaly jó volt, nagyon.
Ehhez képest idén az egyik csaj húzza a száját, hogy ő itt vagy ott ezzel vagy azzal bizony ő nem alszik. A másik nem eszik csípőset. A harmadik nem iszik alkoholt (a borospincénél!). Van, akinek nem mindegy mikor zuhanyzik és ki után. Állandóan van valami rinya, amit hallgatni kell.
Emellé pluszban Nary pasija két napja folyamatosan oltogat. Én nem akarok konfliktust és azt sem, hogy Narynak rossz legyen, mert veszekszünk. Így inkább nem szólok vissza. A kutyájuk meg zabálta a melegítő alsómat. És a hírös party, ami miatt nem mentem a koncertre elmaradni látszik. Nary faszija elvből nem akar jönni, mert hogy képzeljük, hogy ő beteszi a lábát egy ilyen helyere, másik srác ugyanez. A rinya-csajok többsége meg fáradt és különben is nem hoztak hajvasalót....stb.
Úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy bowlingozni megyünk. Ami önmagában nem rossz ötlet, jó szórakozás, csak ott tavaly voltak. (Én fetrengetem valami vírus-fertőzéssel.)
És egy nyomorult bowling party miatt nem jöttem volna le ide ilyen korán, hanem kiélem magam a koncerten, kitáncolom a feszültséget magamból, találkozok olyanokkal, akik azt szeretik, amit én, aztán hulla fáradtan, de boldogan dobogó szívvel, mosollyal az arcomon haza érek, és órákig nem tudok elaludni, mert a zene, a zenekar, a koncert, az emberek és az élmény hatása alatt vagyok.
Lennék. De ez nem lesz most. Hanem legjobb esetben vidéki disco előszezonban vagy kőlabda-gurigázás. Este meg egy halk remény, hogy Nary meg a pasija nem kezdenek el szexelni a tőlem 30 cm-re lévő ágyon. Remélem.
Hétfőn megyek haza.
